Egyesek szerint sokkal egyszerűbb a tapétát felragasztani, mint leszedni. De ha elkoszolódott, vagy már új dizájnt szeretnénk a lakásunkba, bizony nem kerülhetjük ki ezt a fázist.
A tapéta leszedése, kapargatása macerás munka is lehet, hacsak nem vetünk be némi praktikát. Néhány apró dologgal meg tudjuk könnyíteni a tapéta leszedés folyamatát.
Ne feledkezzünk meg a biztonságról sem! Mielőtt nekilátunk a tapétát eltávolítani, áramtalanítsuk a konnektorokat, kapcsolókat, ami a tapétával fedett területen van!
A tapéta leszedése lépésenként – tanácsokkal
A tapétát maradéktalanul el kell távolítani, mert a tapéta alatt akár baktériumok is megtelepedhetnek, illetve az apróbb egyenetlenségek egy másik tapéta alól is átlátszanak majd.
- A tapétaragasztó vízbázisú, vagyis a víz feloldja a ragasztót. Ezért ecsettel vagy kézi permetezővel vizezzük be a leszedendő tapétát. (Figyeljünk közben a padlóra, nehogy elcsússzunk!) A ragasztó fajtájától, erősségétől és mennyiségétől függ, hogy mennyi víz kell az átnedvesedéshez.
- A vízállóbb, vizet jól toleráló tapétákat 40-60-as csiszolópapírral át kell csiszolni, hogy képes legyen a vizet beszívni a felülete alá.
- Létezik gőzölős tapétaleválasztó készülék is, speciálisan erre a célra. (fiúk javaslata: ha van otthon házi gőzölős kisgép, azt is ki lehet próbálni, kevésbé áztatja el a padlót, mint az ecsetes vizezés…- veszteni való nincs 😉)
- Az is segít a leválasztásban, ha 5-10%-ban ragasztót keverünk a vízbe amit fel fogunk kenni ecsettel, vagy kispriccelünk a tapétára.
- 10-20 percig kell áztatni a tapétát, ha ez kevés, akkor meg kell ismételni a vizezést.
- Egy spakli segítségével alá lehet nyúlni a felázott tapétának, és ahol nem enged, ott akár menet közben is vizezni kell tovább, mondjuk kézi permetezőből.
- A tapéta eltávolítása után lehet glettelni, alapozni – célszerű akkor is javítani az egyenetlenségeket, ha újra tapétázásra kerül sor.
A tapéta leszedését többnyire elvégzik a festők, de ha valaki önmaga szeretné a festést, tapétázást végezni, némi gyakorlással szép végeredményt érhet el. Ha egyéb ezermester feladatokban viszont segítségre lenne szüksége, keressen minket nyugodtan, akár online is.
Mindig a tapéta leszedése a megoldás?
Talán nem minden esetben kell leszedni a tapétát! Nemrég találkoztam egy elegáns megoldással: a tulajdonos megunta a díszítő tapéta és a fal színét, ami egyébként teljesen jó állapotban volt. Viles tapéta futott keresztbe egy csíkban a szobán, ami “dombornyomásos” volt. A festő egyben lefestette a falat és a tapétát, ahol a tapétázott részek domborúsága érdekes játékosságot adott a szobának. Ha gondolja, próbálja ki Ön is!
Ne feledje, ha elakad, vagy nincs segítsége: Hívjon minket! 06 20 572-1788