A fűszerek hozzáférhetősége jelentősen megváltozott az évszázadok során. A különleges fűszerek már időszámításunk előtt is a legforgalmasabb kereskedelmi útvonalak egyik legnépszerűbb áruinak számítottak, olyan egyéb tételek mellett, mint a selyem, a tömjén és a mirha. Egyes távol-keleti fűszereket sokszor még az aranynál is drágábban árultak hosszú szállítási idejük miatt, így hamar státuszszimbólumokká váltak, amelyek a köznép számára teljességgel elérhetetlenek voltak.

Ugyan léteznek még borsos árú fűszerkeverékek, a mai, globalizált világban számtalan különféle szárított készítmény áll rendelkezésünkre szinte bármelyik üzletben, megfizethető áron. Ám attól még, hogy “kéznél vannak”, nem kötelező őket használni; egy magát komolyan vevő séf például csak a legritkább esetekben használ szárított készítményt, ha tehet frisset is az ételbe.

A frissen vágott fűszerrel készült tálak amellett, hogy ízletesebbek és színesebbek, még a természettel is segítenek közelebbi kapcsolatot ápolni. A boltban vásárolt, sorozatgyártott, uniformizált zacskóban érkező személytelen készítmény helyett ültethetünk magunk is fűszernövényt, amely a körültekintő gondozást, locsolást leveleinek és szárának ízével köszöni meg.

A kertben végtelen lehetőség van különböző fűszerkerteket telepíteni, de szerencsére egy beltéri, napos hely is megfelelő lehet rengeteg fűszérnövénynek. A legelterjedtebbek közül a bazsalikom, az oregánó, a petrezselyem, a metélőhagyma, a rozmaring, a zsálya, a tárkony és a kakukkfű még akár télen is tartható a házon vagy lakáson belül.

Eheti cikkünkben öt olyan variációt mutatunk be fűszerkertre, amelyek kint és bent is egyaránt megvalósíthatóak. 

1.Befőtteskert 

Az univerzum egyik alaptétele, hogy feleslegesen félrerakott, évek óta tartogatott befőttes vagy csatos üvegek minden konyhában magas valószínűséggel fordulnak elő a legnagyobb szekrény legeldugottabb sarkában. Itt az ideje leporolni őket, friss földet rakni beléjük és kezdődhet az ültetés! A kész ágyásokat csőbilincsekkel könnyedén felerősíthetjük bárhova a képen látható módon, így attól sem kell félnünk, hogy véletlenül lelökjük őket az ablakpárkányról.

 Forrás: http://camillestyles.com/uncategorized/transformed-mason-jar-herb-garden/  

 

2. Konzervkert 

Az egyszerű, gyors, de igényes megoldások kedvelői üveg helyett használhatnak inkább konzervdobozt. A konzerv külsejét a legegyszerűbb festeni, ragasztani, ízlés szerint díszíteni, felcímkézni.

Forrás: http://loveshackchic.blogspot.hu/2012/05/diy-mothers-day-indoor-herb-garden.html 

 

3. Automata öntözés borosüveggel 

Ez az üvegpohárból és borosüveg nyakból készült kert nem csak a külsejével hódít, zsenialitása az egyszerű elven működő automata öntözési rendszerben rejlik. Ezt a fűszerkertet garantáltan nem kell naponta öntözni, ugyanis a virágföld az üveg nyakában egy szűrőn fekszik és a víz a pohárból egy fonál segítségével vándorol fel, hogy táplálja növényünket!

Forrás: http://www.designsponge.com/2010/05/we-like-it-wild-bottle-gardens.html 

 

4. Csillárkert

A felfüggesztett ágyások kedvelőinek szimpatikus ötlet lehet egy nem használt csillár ágain elrendezni fűszernövényeiket. Megfelelő, kevés felújítást igénylő csillárt kis szerencsével lomtalanítások idején az utcán is találhatunk, de akár egy kertvárosi garázsvásárban is sikerrel járhatunk.

Forrás: https://www.buzzfeed.com/ashleymcgetrick/turn-an-old-chandelier-into-this-magical-herb-garden 

 

5. Beltéri üvegház 

Ha biztosra akarunk menni, hogy fűszereink kellő körülmények között növekedjenek, növényeinket tárolhatjuk egy miniatűr üvegházban is. A növények így könnyen hordozhatóvá válnak egyik napos helyről a másikra, de beltéri elhelyezés esetén akár LED-égőket is telepíthetünk a kiskertünkbe.

Forrás: http://www.theplaidzebra.com/ikeas-mini-greenhouse-lets-you-grow-your-favourite-plants-all-year-round/