Nyár elején kitaláltam egy kis konyhai projektet: különböző alapvető fűszernövényeket szerettem volna összeválogatni, elültetni és gondozni. Az ötlet onnan jött, hogy akkoriban főztem először frissen metszett fűszernövények közreműködésével és az eredmény lenyűgözött:  sokkal lágyabb és természetes ízvilágot tudnak varázsolni, mint boltban kapható, szárított, csomagolt társaik. Ám a nyár gyorsan elmúlt, a munka, a nyaralás és egy fél lakásfelújítás miatt a fűszerkert-projekt elfelejtődött.

Most, hogy beköszöntött a Nagy Hideg, úgy gondoltam, hogy már nem érdemes ezzel foglalkozni, majd visszatérek a dologhoz jövő tavasszal, az első melegebb napon. Egy frappáns megoldással viszont meg tudom valósítani tervemet akár most is: az erkélyen lévő ágyás helyett a konyhaablak benti párkányára fogok ültetni olyan fűszernövényeket, amelyek ott is vígan eléldegélnek és szépen növekednek.

Íme néhány tipp azoknak, akik hozzám hasonlóan belevágnának egy mini konyhakert kialakításába, hogy télen is hihetetlenül finom ételekkel tudják elkápráztatni a családot és a barátokat.

Az őszi-téli időszakban kevesebb a fény, tehát a legfontosabb, hogy tényleg olyan ablakba rakjuk a növényeket, ahol legalább ebből a kevés fényből jut nekik rendesen. Nyilvánvaló, hogy az öntözésre is figyelnünk kell, növényeink évszaktól függetlenül is elszáradnak, ha túl gyakran felejtjük el őket locsolni.

Az igazán borús, hideg hetekben érdemes lehet még tápoldat segítségével különböző vitaminokkal és ásványi anyagokkal ellátni növényeinket, hogykönnyebben tudják átvészelni a nehéz időszakot.

Milyen fűszernövényeket érdemes ültetni ilyenkor beltéren? Habár egész hosszú a lista a jó tűrőképességű növényekről, az alábbi ötöt kifejezetten ajánljuk – én is ezeket fogom elültetni!

Bazsalikom

Nagyon szeretjük az olasz ételeket, ezek egyik főszereplője pedig a bazsalikom! Kicsit nagyobb a fényigénye a többi növénynél, szóval ügyeljünk arra, hogy a kis konyhakertünkben nehogy takarásban legyen valamelyik másik növény mögött.

Oregánó

A markáns illatú és ízű oregánó nemcsak a pizza, a lasagne és a különböző tésztaételek alapanyaga, hanem elengedhetetlen például egy jó görögsalátához is. Ráadásul bazsalikomot oregánó nélkül ültetni szinte bűn, annyira nagyszerűen rímel egymásra a két fűszer!

Petrezselyem

A petrezselyem a külföldi gasztronómián kívül a magyar konyha egyik nagy sztárja is. Felhasználható fűszerként, például egy jó petrezselymes krumpliba, viszont egyszerű díszítésként is tökéletesen megállja a helyét.

Rozmaring

A sokoldalú rozmaringgal szinte bármilyen egyszerű ételből szuper gasztronómiai élményt varázsol. Rászórhatjuk a tepsis burgonyára vagy akár egyserpenyős ételekbe is bedobhatunk egy egész ágat, hogy jól összesüljenek az ízek. Nagy előnye a rozmringnak, hogy nem is kell feltétlenül elültetnünk a magot és megvárnunk, míg kifejlődik, hanem egyszerűen dugványozhatjuk is: egy lemetszett ágat is elültethetünk és az szépen nőni fog!

Kakukkfű

Szintén számos étel alapfűszereként a kakukkfű rengeteg ételhez tud hozzáadni “egy kis extrát”. A rozmaringhoz hasonlóan ezt sem kötelező magról nevelni, sikerrel tudunk járni egy ág elültetésével is.

 

(Forrás: http://hobbikert.hu/magazin/10-fuszernoveny-amelyet-telen-az-ablakban-is-felnevelhetunk.html)