Mosogatógép bekötés nem egy bonyolut feladat, egy kis barkács tudással bármikor belekezdhet a mosogatógépének bekötésében.

Amikor még nem volt mosogatógépem akkor úgy gondoltam rá mint úri huncutságra. Aztán amikor arra gondoltam, ha lesz mosogatógép hogyan fogjuk bekötni a mosogatógépet, hogy lehet beépíteni a már meglévő konyhaszekrénybe. Megmutatjuk hogyan kell bekötni a mosogatógépet, lépésről lépésre.

Mindig is mondogattam, hogy nem kell, nincs rá szükség. Pedig a mosogatógép maga a csoda. Mosogatógép nélkül már el sem tudnám képzelni a napjaimat. Amikor az első mosogatógépet megvettük, jobban mondva kaptam, nagy kérdés volt, hogy miként fogjuk a beépíteni a konyhaszekrénybe.

A mosogatógép bekötése nem egy túl bonyolult feladat. Persze annak nem javasoljuk, hogy belekezdjen akinek nincs egy pici barkács tapasztalata. Akár nőként is bárki belevághat a mosogatógép bekötésbe, mert a legnehezebb talán maga a gép benne.

A mosogatógépből 3 fajta létezik, a beépíthető (ezt szekrényajtó takarja), a szabadon álló ami lehet olyan, hogy a pult alá kell tenni és lehet olyan amit csak leteszünk akár a pultra, ezeket asztali mosogatógépnek hívjuk. Ezek a 4 személyes kisebb készülékek. Ezek például irodába, egyszemélyes háztartásba tökéletesen megfelelnek és kiszolgálnak minket.

Mi szükséges a mosogatógép bekötéshez?

  1. Mosogatógép bármelyik fajtája
  2. Vízvételi lehetőség (elég a hidegvíz, amit vagy a mosogató alól a fali kiállásnál tudunk rákötni vagy magánál a csaptelepnél)
  3. Megfelelő szifon (legyen rajta mosógép kiállás)
  4. Csőfogó vagy papagájfogó

Mosogatógép bekötése:

1 . Mosogatógép bekötés – mosogatógép kicsomagolása és behelyezése

Csomagoljuk ki a mosogatógépet. Ha hideg helyről érkezett a készülék, akkor hagyjuk legalább 4 órán keresztül szobahőmérsékleten. Addig nyugodtan előkészülhetünk szerelésre. Nézzük meg a szennyvíz csövet, hogy elér-e a szifonig a géptől. Amennyiben nem akkor azt le kell cserélni. Nézzük meg, hogy a mosogató alatti szifon alkalmas-e arra, hogy csatlakoztatni tudjuk a készüléket. Lásd a mellékelt fotót.

Mosogatogep bekotes 3

                              Mosogató alatti szifon

A készüléket általában a pult alá helyezzük (kivéve az asztali gépnél) . Érdemes a vízvételi lehetőséghez legközelebb beépíteni. Tegyük a gépet a kiválasztott helyre a pult alá. A csöveket vezessük el a készülék mögött. Amennyiben a víz és a szennyvíz bekötés a másik szekrényben van akkor dekopír fűrésszel vagy fúrógépbe fogható körkivágó fűrésszel vágjunk kis rést a szekrény oldalába és azon keresztül vezessük át a csövet.

TIPP: nehezen hozzáférhető helyen kössünk zsinót a csőre amit előtte átfűztünk a szekrénybe vágott lyukon és ezzel egyszerűbb a csöveket áthúzni. Közben toljuk lassan a gépet a helyére.

Mosogatógép beépítés – csövek elvezetése szekrénybe

2 . Mosogatógép bekötés -víz és áram alá helyezés

Miután minden csövet sikerült a helyére húzni, már csak rá kell kötni a megfelelő kiállásra:

  • bejövő víz: hidegvíz vételezésre alkalmas csap
  • szennyvíz elvezető cső: ezt jellemzően a mosogató szifon alá kötjük be. A szennyvíz elvezető csövet szorítsuk rá bilinccsel a kiállásra, nehogy leessen, és elárassza a konyhaszekrényt és a környékét a víz!

Lehet kapni olyan szifont is, aminek van mosogatógép vagy mosógép kiállása, így nem kell külön bilinccsel rögzíteni.

Ezek után lehet bedugni a konnektorba a mosogatógépet. Ügyeljünk, hogy ez a konnektor földelt legyen!

A pult alá helyezett mosogatógépről le kell venni a felsó borítást, hogy kényelmesen elférjen a pult alatt. Ez a művelet könnyen megoldható és nem jár a garancia elvesztésével.

3 . Mosogatógép bekötés – próbaüzem

Öntsük fel a sótartályt és az öblítőt. Tegyük bele a tartóba a tablettát és indítsunk el egy mosogatási programot. Ekkor mossuk tisztára a készüléket.

Ellenőrizzük, hogy megfelelően működik a mosogatógép:

  • elindul?
  • beszívja a vizet?
  • melegíti-e a vizet?
  • kinyomja a szennyvizet?
  • sehol sem csöpög?
  • tiszta lett a gép belseje?

A mosogatógép bekötése akár házilag is megoldható és ilyen esetben sem jár garancia vesztéssel. Fontos viszont, hogy a használati útmutató egy ideig tartsuk mindig közelben, mert lehet olyan jelzés ami meghibásodást mutat.

Amennyiben a mosogatógép bekötése sikeresen megtörtént, ha van szereljük fel a szekrény előlapot a készülék elejére amennyiben beépíthető. A kezelőgombok ebben az esetben a mosogatógép ajtajának tetején találhatóak. Előfordulhat, hogy a mosogatógép beépítéshez szükség lesz egy ajtó nyitó mechanikára (IKEA), ennek segítségével nyitható az ajtó.

Asztali mosogatógép bekötése:

Az asztali mosogatógép bekötése semmiben nem különbözik a többi mosogatógéptől, ugyanúgy kell bekötni, mind a vízvételi helyhez, minde pedig a szifonba. Egyedül a mérete ami meghatározó. Természetesen ez a gép is betehető akár a konyhaszkrénybe is.

                             Asztali mosogatógép szekrénybe téve

A mosogatógép bekötése csapra kétféleképpen történhet:

  • sarokszeleppel
  • falicsapnál csaptoldóval

Mindkét módszerben közös, hogy a mosogatótálca lefolyójába, a szifon fölé (ha eredetileg nincsen), be kell építeni egy csatlakozót a szennyvíznek. Ezzel biztosítjuk, hogy a mosogatógép ki tudja üríteni az edények elmosogatása után keletkezett öblítővizet.

A mosogatógépet hideg vízre kell kötni, mivel a berendezés önmagának melegíti fel a vizet a mosogatáshoz. Bármelyik módszert is válasszuk a mosogatógép csapra történő bekötéséhez, a vizet mindkét esetben el kell zárni, és a csapot vízteleníteni kell.

1 . Mosogatógép bekötése csapra sarokszeleppel

A sarokszelep, ha van, a mosogató alatt található. Erre kötik rá a mosogató csapját. Ha van sarokszelep, azt ki kell cserélni egy kombinált változatra. Ez az eszköz segít nekünk abban, hogy egy elágazást hoz létre, így egyszerre tudjuk a vízvezeték hálózatra rákötni a csapot, és a mosogatógépet is és külön-külön el lehet zárni.

A kombinált sarokszelepnek a kimeneti részei általában 3/4 és 3/8 coll átmérőjűek. Az előbbire kössük rá a mosogatógépet, utóbbira a csapot és nyissuk meg teljesen a sarokszelep mindkét elzáró csapját.

mosogatogep-bekotese-csapra-sarokszelep

                                                                mosogatógép bekötése – sarokszelep

2 . Mosogatógép bekötése csapra mosogatógéptöltő szeleppel

Ha nincs sarokszelep beépítve, a mosogatógép bekötés csapra sarokszelep nélkül is megoldható. Ehhez szükségünk lesz egy fali csaphoz való mosogatógéptöltő szelepre. A működési elve gyakorlatilag ugyanaz, mint a sarokszelepé.

A fali csap elé kell beépítenünk, és a segítségével a vizet kétfelé tudjuk elágaztatni. Figyeljünk arra, hogy ezzel kissé távolabb kerül a csap a faltól.

Ha a mosogatógép bekötését a csapra ezzel a módszerrel végezzük, mind a meleg, mind a hideg vizet el kell zárnunk, és vízteleníteni a csapot.

Távolítsuk el a csapot a vezetékről, majd a hideg vezetékre szereljük fel a töltőszelepet, a melegre pedig a toldót. A töltőszelepre kössük rá a mosogatógép vízvezetékét, nyissuk meg teljesen a szelepet, és már készen is van.

mosogatogep-bekotese-csapra-toltoszelep

                                                            Mosogatógép bekötése csapra, töltőszelep

Mire figyeljünk a beépítés során:

  • megfelelően húzzuk meg a víz és szennyvíz csatlakozást
  • csak földelt konnektorba dugjuk be a gépet
  • első használatkor figyeljük, hogy megfelelően működik-e
  • a mosogatógép beépítés során megfelelően rögzítettük-e a készüléket a szekrényhez (szabadon álló vagy pult alá épített gépeknél nem kell rögzíteni)
  • rendellenes működés esetén, fura zaj, csörgés vagy ha nem szivattyúzza ki a vizet állítsuk le a mosogatógépet
  • Lehetőleg ne álljunk neki egyedül, már csak a mérete miatt sem

Amennyiben úgy érzi, hogy nem mer egyedül nekivágni a feladatnak, akkor keressen minket bizalommal! Budapest és pest megye területén megoldjuk a mosogatógép bekötését!

Munkamegrendelését kapcsolatok fül alatt vagy a 06 20 572-1788-as telefonszámon tudja leadni.

Mosogatógéppel kapcsolatos tévhitek:

  • sok vizet használ – egyáltalán nem a leghosszabb program sem használ több vizet mintha telengednénk a mosogató mindkét tálcáját
  • nem mosogat szépen – szintén nem igaz, megfelelő só adagolással és mosogatótablettával csillogó edényeket fogunk kivenni a gépből
  • az odaégett szennyeződést nem távolítja el – azt amit egyébként hosszú ideig nekünk is súrolni kellene valóban nem, de ha elmosogatjuk az edényt utána már könnyen letakarítható az odaégett szennyeződés

Már beszerelte a készüléket megmutatjuk, hogy hogyan tartsa tisztán:https://ferfikezegyorara.hu/mosogatogep-tisztitasa/